Kedves Ügyfeleink!
Mint azt már megszokhatták, alapítványunk a Zala megyei Civil Szolgáltató Központ minden évben az Nemzeti Civil Alapprogram kiírása kapcsán megrendezi a Zala megyei NCA információs napot, amelynek keretében meghívott szakértőinktől első kézből értesülhetnek a beadással és elszámolással kapcsolatos információkról.

2011-es év egy nagy változással indult, amelynek eredményeképpen az ESZA Nonprofit Kft helyett január 1-től már a Wekerle Sándor Alapkezelő lett az NCA pályázatok kezelője.

Azt szeretnénk, hogy ebben az átmeneti időszakban is – amíg a gyakorlatban is megtörténik az átállás - eljusson Önökhöz minden információ, amely a pályázáshoz szükséges. Alapítványunk most is arra törekszik, hogy minden felmerülő kérdésre tudjon választ adni a pályázatokat illetően, ezért ebben az évben is megrendezzük az információs napot január harmadik hetében.

A helyszín megszokott módon Zalaegerszeg Dísz tér 7. TESZ székház.  Jelenleg a szakértők felkérése és időpont egyeztetés fázisában tartunk.

Hamarosan jelentkezünk a pontos dátummal!

Felmerülő kérdéseikkel keressenek minket! Segítünk Önöknek!

A Landorhegy Alapítvány munkatársai

Elérhetőségeink:

Cím: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi Dezső tér 6. I. em.

E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet. ; Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.

Telefon: 92/350-406

Mobil: 0670/931-0563
 

IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőLink megosztása: Del.icio.usTwitterAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raFacebookDiggAjánlom a GururaBlogtér ajánlás

Legfrissebb hírek

Hírlevél

Szeretne friss információkhoz jutni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hírlevél


HTML formátum?

Keresők

Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám:
adószám első 8 számjegye


Biobolt

Ha a környezeti fenntarthatósághoz eszköz szükséges.