A kormányváltás miatt hetek óta csúszik a nyertes pályázatok kihirdetése - vetette fel Nagy Ádám, a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) elnöke Zalaegerszegen. Nem sokkal később Horváth Tibor, az NCA tanácsának alelnöke közleményben tudatta: felgyorsítják a kifizetéseket és közölte, kezdeményezték Nagy Ádám elnöki megbízatásának visszavonását.

A regionális ülésnek Zalaegerszeg adott otthont, ahol délután fórumon is megvitatták aktuális ügyeiket a zalai civilek és a tanács képviselői.  Az ülést megelőző sajtóbeszélgetésen Nagy Ádám elmondta, a kormányváltás nyomán a civil ügyek a  szociális tárcától átkerültek az igazságügyi és közigazgatási minisztériumhoz, ahol azonban megakadt az elbírált pályázatok jóváhagyása.
Mint elhangzott, az 2004 óta működő NCA gyakorlatilag idén még nem tudott a pályázóknak semmit sem kifizetni a hétmilliárdos keretből. Ez azért is lenne sürgető, mert a nyertes programok már elindultak, több régióban pedig aláírt szerződések is vannak, a támogatások pedig előfinanszírozást biztosítanak.
Idén mintegy 18 ezer pályázatot nyújtottak be a civilek, ebből 11 ezer körüli a nyertesek száma. Mint Nagy Ádám mondta, közel 23 -  az aláírások hiánya miatt -, még nem kaphatott értesítést a döntésről.
Korábban az év ezen időszakában már értesítették a pályázókat az eredményről, most azonban a minisztérium magához vonta az ellenjegyzés jogát.
Nagy Ádám hozzátette: már elkezdték a jövő évi kifizetési irányelvek kidolgozását, de egyelőre nem tudják, hogy a következő esztendőben az állami költségvetés mekkora összeget biztosít majd számukra. Ez évente általában kevesebb, mint az egy százalékokból befolyó felajánlásoknak megfelelő összeg, ami a mostani számítások szerint 2011-ben 9,3 milliárd forintot jelentene.
Az NCA tanácsának elnöke hangsúlyozta: az alap az egyetlen rendszer Magyarországon, amely civil szervezeteknek nyújt támogatást, és ebben a keretben teljes fellebbezési joga van a pályázóknak. A civil szektor önállóságát és partnerségét fontosnak tartva az NCA nemrég elkészítette az Esetlegesség helyett egységesség címet viselő stratégiáját, amely a forráselosztó szervezetnek is határidőket, feladatokat szab meg.
A tanács munkájába  délután bekapcsolódott az illetékes minisztériumot  képviselő  Latorcai Csaba helyettes államtitkár, aki bejelentette, a legrövidebb időn belül megtesznek minden intézkedést, s a pályázati eredmények nyilvánosságra kerülnek.
Kezdeményezik az NCA elnökének visszahívását
Horváth Tibor, az NCA tanácsának alelnöke hétfőn közleményben tudatta:  felgyorsítják a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) szerződéskötési folyamatait és a pályázati kifizetéseket, amelyek a kormányzati átadás-átvételt megelőzően halasztódtak.
Horváth Tibor ezzel az NCA elnökének aznap - a szervezet zalaegerszegi regionális ülését megelőző sajtótájékoztatón - mondott szavait cáfolta. Nagy Ádám nyilatkozata "több félreértésre lehetőséget teremtve azt a benyomást kelti, mintha az NCA forrásainak szerződéskötésével kapcsolatos hátráltató döntések a hivatalban lévő kormány döntéseinek következtében a napokban születtek volna" - közölte Horváth Tibor. Az elhibázott kommunikáció miatt kezdeményezték Nagy Ádám visszahívását az NCA éléről.
A tanácskozáson Latorcai Csaba helyettes államtitkár arról biztosította a tanács tagjait, hogy minden eszközzel igyekszik felgyorsítani a szerződéskötési folyamatokat és a pályázati kifizetéseket - írta Horváth Tibor. 
Az alelnök hangsúlyozta: "a kifizetést akadályozó szerződéskötési tevékenységek nem a napokban leállított folyamatból adódóan halasztódtak, hanem a kormányzati átadás-átvételt megelőző döntés következtében, amelynek felszámolásával kapcsolatban a szakminisztérium illetékes államtitkársága és az NCA tanácsa együttműködik".  
A közlemény szerint Nagy Ádám elnöki minőségében tett "ezt megelőző többszöri hibás kommunikációs tevékenysége" miatt, amely az elmúlt időszakban "több esetben rontotta az NCA rendszerének megítélését, a tanács rendkívüli döntésként 10:1 arányban megvonta a bizalmat az elnök úrtól". Az NCA tanácsa egyúttal kezdeményezte Nagy Ádám elnöki megbízatásának visszavonását Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternél.

Az NCA-ról
Az NCA idén mintegy 7 milliárd forintot tud odaítélni a nyertes pályázóknak költségvetési forrásból. Az országban közel 50 ezer civil szerveződés működik (Zalában mintegy 2 ezer), e kör mintegy harmada, negyede fordul támogatásért az NCAhoz. A szervezet, fennállásának hat éve alatt közel 40 milliárd forinttal támogatta pályázati célok megvalósítását.
Az NCA, mint a civil szervezetek legnagyobb állami pénzalapja, stratégiát dolgozott ki  a támogatandó célokra.  Ezek  homlokterében az önkéntes mozgalom fejlesztése, a civil szolgáltatások szélesítése, valamint az országimázsban való karakteresebb megjelenés áll.

Forrás:mti

 

IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőLink megosztása: Del.icio.usTwitterAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raFacebookDiggAjánlom a GururaBlogtér ajánlás

A hozzászólást lezártuk.

Legfrissebb hírek

Hírlevél

Szeretne friss információkhoz jutni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hírlevél


HTML formátum?

Keresők

Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám:
adószám első 8 számjegye


Biobolt

Ha a környezeti fenntarthatósághoz eszköz szükséges.