Debrecen, 2011. április 27., szerda (MTI) - A kormány a "kizárólag papíron létező" szervezetekkel szemben a valós teljesítményt és előremutató törekvéseket felmutató civil csoportosulásokat kívánja felkarolni, ezen a téren a teljes Kárpát-medencére egységesen tekint - közölte Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára szerdán egy debreceni konferencián.

  

  Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Közösséghálózat című, magyar-román egyházi és civil kezdeményezéseket támogató projekt zárórendezvényén azt mondta: a sarkalatos jogszabályok között még az idén elkészítik az új egyházi törvényt, az új civil szervezeteket szabályozó törvény pedig előkészítés alatt áll.
    Megjegyezte: Magyarország új alaptörvényének preambuluma is a nemzeti összefogást, a kisebb közösségek együttműködésének szellemiségét tükrözi, a nemzetet egy határok nélkül élő közösségként kezeli. Az egymástól "karnyújtásnyira lévő" közösségek együttműködése révén fejleszthető egy-egy régió gazdasága és kultúrája, az emberek mindennapjai - hangoztatta.
    A kormányzati tervekről szólva a politikus közölte: 2011-ben öt új programot fognak elindítani, amelyek az egyházi közösségek társadalomszervező tevékenységét ösztönzik. A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) átalakításában fontos elem lesz az, hogy határon túli civil szervezetek is önállóan, magyar partnerek közvetítése nélkül indulhatnak majd különböző pályázatokon. Az új alapprogramban szakmai-tematikus kollégiumokat kívánnak létrehozni, amelyek segíteni fogják a határon túli civil szervezeteket.
    A Közösséghálózat keretében a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület együttműködésével a határ két oldalán 15-15 civil és egyházi szervezetet támogattak egyebek mellett pályázati ismeretek oktatásával és gazdasági kapcsolatok kiépítésével.

 

htzs \ brf

MTI 2011. április 27., szerda 12:33
IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőLink megosztása: Del.icio.usTwitterAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raFacebookDiggAjánlom a GururaBlogtér ajánlás

Legfrissebb hírek

Hírlevél

Szeretne friss információkhoz jutni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hírlevél


HTML formátum?

Keresők

Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám:
adószám első 8 számjegye


Biobolt

Ha a környezeti fenntarthatósághoz eszköz szükséges.