Budapest, 2011. november 21., hétfő (MTI) - A civileket érintő érdemi kérdéseket sikerült az új törvénytervezetbe integrálni - mondta el a témában tartott hétfői háttérbeszélgetésen a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Latorcai Csaba szerint össze kell hangolni a kormányzaton belül a civil szervezetek költségvetési támogatását.
    Az új civiltörvényhez több száz észrevétel és javaslat érkezett, ezek egyharmadát be is fogadták - tájékoztatott a helyettes államtitkár. Latorcai Csaba a közhasznúság kérdését nevezte a törvényjavaslat egyik legfontosabb elemének. Mint elmondta, a jelenlegi szabályozás 24 tevékenységet nevez meg, amelynek alapján egy szervezet közhasznúvá minősíthető, de az új jogszabály már nem nevesíti ezeket.
    A helyettes államtitkár megfogalmazása szerint "egy jó törvényi háló lefedi az élet minden területét közszolgáltatásként". Latorcai Csaba szerint több mint 70 tevékenység tekinthető közhasznúnak, de ez folyamatosan bővülő lista.
    A helyettes államtitkár adatai szerint jelenleg 60-80 ezer civil szervezet
 működik Magyarországon, közülük körülbelül 20 ezren részesülhetnek adókedvezményben és támogatásban. A többi szervezet a törvény hatálybalépése után civil társasággá alakul. Ez a könnyített szervezeti típus lehetővé teszi, hogy a civilek bírósági bejegyzés és alsó létszámkorlát nélkül működhessenek, ám sem adókedvezményt, sem állami támogatást nem kaphatnak - ismertette a tervezett változásokat a helyettes államtitkár.
    A helyettes államtitkárság által üzemeltetett www.kozhasznusag.kormany.hu weboldalon bárki beírhatja saját szervezeti adatait, és megtudhatja, hogy szervezete közhasznú-e - tájékoztatott egy új szolgáltatásról Latorcai Csaba. A helyettes államtitkár hozzátette: a jelenleg közhasznúként működő szervezetek 2014-ig kapnak haladékot arra, hogy teljesítsék a besoroláshoz szükséges elvárásokat.
    Latorcai Csaba a korábban megfogalmazott kritikákra válaszolva elmondta, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram helyébe lépő Nemzeti Együttműködési Alapnak minden döntéshozója civil lesz. Az ugyancsak kritizált miniszteri keretről pedig azt mondta, hogy az a formai hibás, de értékes pályázatok egyedi, miniszteri támogatását biztosítja.
    A helyettes államtitkár beszámolt a civil szervezetek állami támogatásának keretösszegéről is. Az idén a központi költségvetés által az egyedi pályázatokra biztosított 13 milliárd forintból gazdálkodhatnak a civilek, ez nem tartalmazza a normatív és uniós támogatásokat. A 2012-es költségvetésben 1,3 milliárd forint szerepel, de ez várhatóan a költségvetésen belüli átcsoportosítások eredményeként a sokszorosára fog emelkedni - tette hozzá Latorcai Csaba.


bvgy \ blz

MTI 2011. november 21., hétfő 16:55
IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőLink megosztása: Del.icio.usTwitterAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raFacebookDiggAjánlom a GururaBlogtér ajánlás

Legfrissebb hírek

Hírlevél

Szeretne friss információkhoz jutni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hírlevél


HTML formátum?

Keresők

Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám:
adószám első 8 számjegye


Biobolt

Ha a környezeti fenntarthatósághoz eszköz szükséges.