A noba Közös Pénzünk kis összegű támogatások összegyűjtésére, terjesztésére, követésére és a támogatókkal történtő együttműködésre használható online szolgáltatás. www.noba.hu
A nobán egyszerűn és azonnal indíthatsz pénzgyűjtést az alábbi célok megvalósítására:
Az összegyűjtött pénzből megvalósuló projekt valamilyen közös célt kell szolgáljon illetve a létrejövő dolog közös használatba kell kerüljön.
Az oldalfejlesztők célja:
„Szeretnénk, ha a noba segítségével sok kicsi, de nagyszerű ötlet valósulna meg.”
„Szeretnénk, ha jó ügyek köré a pénzen túl aktív, támogató és együttműködő közösség is szerveződne.”
- támogatásod konkrét célra adod
- az ügy állapotát, az összegyűlt pénzek felhasználását nyomonkövetheted
- követheted, hogy mennyi pénz gyűlt már össze az ügyre
- kis pénzzel is tudsz támogatni
- kommunikálhatsz a többi támogatóval és a projektgazdával
- egyszerűen és azonnal indíthatsz gyűjtést
-sok, kisebb összegű támogatás is kezelhető (akár 500 vagy 1000 forintok)
- A noba hatékony működésének köszönhetően a gyűjtés költsége jóval kedvezőbb az egyéb lehetőségekhez képest (pl. emeltdíjas sms támogatás majdnem 50%-os vagy PayPal 12% feletti költségei). A sikeres gyűjtés díja 2%. A közhasznú gyűjtések a noba oldalon kiemelten jelennek meg.
- Támogatóid folyamatos visszajelzést kapnak a projektre összejött pénzekről, a támogatás felhasználásáról és a projekt eredményéről
- Támogatóiddal egyszerűen tarthatod a kapcsolatot a gyűjtési fázisban és a projekt közben illetve után is:
- kérdezz-felelek,
- kapcsolat közösségi oldalakhoz,
- saját weboldalba beágyazható támogatói doboz,
- terjesztési funkciók,
- korábbi támogatók elérése, stb.
Sikertelen vagy meghiúsult projekt esetén egyszerűen visszatérítheted a támogatásokat
Közhasznú ügyek esetében a noba.hu saját csatornáin is segít a gyűjtésben:
- kiemelt megjelenítés az oldalon,
- hírlevelek,
- korábbi támogatók elérése,
- sajtó stb.
Ennek ellenére elsősorban saját terjesztésre kell felkészülnöd - csak akkor vágj bele, ha van kit mozgósítanod!
1. Gyűjtésindítás: A projektgazda kitölt egy egyszerű online kérdőívet, benne a cél világos megfogalmazása, szükséges optimális és minimum összeg, fénykép, linkek. A kitöltés után azonnal indítható a gyűjtés.
2. Terjesztés: A legfeljebb 3 hónapos gyűjtési időszakban elsősorban a szervező és a támogatók feladata a gyűjtés népszerűsítése, terjesztése.
3. Kapcsolattartás: A támogatók és szervező kérdezhetnek, hozzászólhatnak a gyűjtéshez.
4. Támogatás: A támogatók tetszőleges összeggel járulhatnak hozzá az ügyhöz. A támogatás egyelőre bankkártyás fizetéssel vagy banki átutalással történhet.
5. Összegyűlt pénz kezelése: Ha összegyűlt a kitűzött összeg, akkor a gyűjtés sikeres. A gyűjtő megkapja az elkülönített gyűjtőszámláról a pénzt. Ha nem gyűlt össze legalább a minimum összeg, akkor a gyűjtés sikertelen és a támogatók visszakapják a felajánlott pénzüket.
6. Utókövetés: A gyűjtés lezárását követően a projektgazda tarthatja a kapcsolatot a támogatókkal
Keressük az induló gyűjtéseket. Egy sajtókampánnyal indítjuk az oldalt, úgyhogy érdemes az első körben indulók közé bekerülnöd.
Ha van ügy, amit felraknál (tavasszal várható az indulás: jelentkezz! (www.noba.hu)
ha támogató szeretnél lenni, akkor regisztrálj. Amint elérhetőek a szolgáltatások, jelentkezünk.
E-mailon: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.
Telefonon: (30) 715-5257
Személyesen: Közösségi Kölcsön NonProfit Kft. Budapest 1051 Szent István tér 15.
ha ötleted, javaslatod, kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot!
A nobán egymásra találnak a hitelezők és a kölcsönkérők.
Válogass a projektek között, már pár ezer forinttal is beszállhatsz.
Van egy jó ötleted és pénz kell hozzá? Keress hozzá barátokat, támogatókat is!

A nobán egy kölcsönt több, akár 50-100 barát ad össze.
Ha kölcsönadsz, pénzedet szétoszthatod sok kölcsönbe. Így több célt támogatsz és a kockázatod is megoszlik.
Ha kölcsönkérsz, nem kell várnod, amíg valaki pont annyit tud vagy akar adni, mint amennyire szükséged van. A nobán több ember dobja össze a kölcsönöd, akik a pénzen túl ötleteikkel, kapcsolataikkal is segíthetnek.
Bővebben a közösségi kölcsönről a wikipédián.
A noba nem bank.
A nobán egyszerű, átlátható szabályok mellett adhatsz és kaphatsz kölcsönt.
Szerződéseinket érthető nyelven írtuk. Nincsenek apróbetűs részek és többszáz oldalas, egyoldalúan módosítható általános szerződési feltételek.
A noba kiegyensúlyozott, mindkét fél érdekeit tiszteletben tartó szabályokkal működik. Miért? A kölcsönökbe a pénzt nem a noba adja, ezért nem állt érdekünkben részrehajlónak lenni.
1. Ha valakinek kölcsönre van szüksége, felrak egy kölcsönkérelmet a nobára.
2. Az ellenőrzött regisztrációjú hitelezők böngészhetik az élő kérelmeket, kérdezhetnek a kérelmezőtől.
3. A hitelezőknek először a noba számlájukat kell feltölteniük banki átutalással.
4. Ha valaki beszáll egy kölcsönbe, akkor azt noba számlájáról teszi. Így nem kell minden egyes kölcsönadásért banki átutalási díjat fizetni.
5. A sok hitelezőtől érkező különböző összegű és kamatú kölcsönajánlatokat a noba nyilvántartja a kérelem számláján.
6. Ha összegyűlt a kért pénz, akkor a kérelmező egyben kiutalhatja saját bankszámlájára.
7. A noba csoportos beszedési megbízással beszedi a havi törlesztőrészeket az adós bankszámlájáról.
8. A beérkező törlesztőrészek a noba a hitelezők között szétosztja a hitelezők noba pénzszámlájára.
9. A noba pénzszámla egyenlege bármikor visszautalható a saját bankszámlára, de újbóli kölcsönökbe is kiadható.
Forrás: noba.hu
Ha a környezeti fenntarthatósághoz eszköz szükséges.