Elindult a Landorhegy Alapítvány Zala Megyei Civil Szolgáltató Központ által a társadalmi szervezeteknek, alapítványoknak, egyesületeknek szervezett képzéssorozata, amelyben a nonprofit szektort érintő, átfogó pénzügyi ismeretet ad, gyakorlati képzéssel egybekötve. Az első alkalom 2010. január 16-án került megrendezésre Zalaegerszegen. A rendezvényt a Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma támogatja.

A képzést 2009. december 16-án hirdettük meg. A helyek nagyon gyorsan beteltek, a később jelentkezők várólistára kerültek, lemondás esetén közülük töltjük fel a megüresedett helyet a jelentkezési sorrend figyelembevételével. 

A 10 alkalomból álló képzési nap egymásra épülve vezeti be a civil szervezetekben tevékenykedőket a könyvelési alapműveletekbe. A képzőnk dr. Baráth Katalin  jogász és közgazdász. A képzés nem csupán képzési alkalmat kínál a részvevőknek, hanem lehetőséget biztosít arra, hogy szervezetek egyénileg forduljanak a képzőhöz a szervezetüket érintő kérdésekben.  Az alapítványunk által megvalósításra kerülő képzési program tartalmaz egy tanácsadói blokkot, amelynek keretében, előre egyeztetett időpontban, személyesen - a képzések után, e-mailon, és telefonon lehet kérdezni a szakértőnktől. A képzés jellege elsősorban gyakorlati, hiszen a napi munkához szeretnénk hathatós segítséget nyújtani az egyes szervezetekben dolgozóknak. 

Hamarosan megjelenik a képzési kiadványunk, melyet az Iskola köz 3 szám alatt irodánkban személyesen térítésmentesen átvehetnek az érdeklődő civil szervzetek (szervezetenként max. 2 db-ot) illetve elektronikusan is elérhetővé tesszük, melyet bárki letölhet a honlapunkról. A megjelenés várható időpontja: 2010. február 1. 

 

IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőLink megosztása: Del.icio.usTwitterAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raFacebookDiggAjánlom a GururaBlogtér ajánlás

Legfrissebb hírek

Hírlevél

Szeretne friss információkhoz jutni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hírlevél


HTML formátum?

Keresők

Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám:
adószám első 8 számjegye


Biobolt

Ha a környezeti fenntarthatósághoz eszköz szükséges.