Válogatás sajtóhírekből

Az Amnesty International elsősorban a rasszizmusra, a gyűlölet-bűncselekmények elleni nem kielégítő fellépésre, a médiatörvényekre és a szexuális kisebbség gyülekezéshez való jogának sérülésére hivatkozva bírálta Magyarországot éves jelentésében.
IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőLink megosztása: Del.icio.usTwitterAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raFacebookDiggAjánlom a GururaBlogtér ajánlás
Forrás: vg.hu
 
Az egyházakkal ellentétben a civilszervezeteknek nem sok esélyük van arra, hogy a jövőre csökkenő 1 százalékos bevételt valamilyen módon kompenzálják. Sokan azonban régóta nem rendelkeznek adójukról. Minden eddiginél erősebb verseny indulhat meg értük.
Az egyszázalékos felajánlások összege már legutóbb is csökkent 80 millió forinttal, így tavaly a civilek 9,9 milliárdhoz jutottak hozzá. A január elsejétől élő új adórendszer miatt azonban a civilszervezetek becslése szerint akár 30 százalékkal is csökkenhet az így szerezhető összeg, amely bizonyos alapítványoknál a működés végét jelentheti.
Vannak azonban még a rendszerben tartalékok: az adózóknak mindössze 54 százaléka rendelkezik az egy százalékáról, a többiek valamiért nem tartják fontosnak, hogy ilyen módon támogassák a civileket. Így a jelenleg civileknek és egyházaknak összesen felajánlható 30 milliárd forint körüli elvi keretből csak 17 milliárdnyiról rendelkeznek.
IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőLink megosztása: Del.icio.usTwitterAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raFacebookDiggAjánlom a GururaBlogtér ajánlás
A civil szervezetek globális kihívásai
 
A hazai rögvalóságon civil tevékenységek szárba szökkenésén tevékenykedők számára nem újkeletű lehetőség az összefogás. A nemzetközi civil közélet elismert szereplőjének számító CIVICUS civil világszövetség főtitkára ugyanezt ajánlja, globális szinten. Ingrid Srinath 2011. április 12-én találkozott hazai civil szervezetek képviselőivel Budapesten az Európa Ház és a CIVICUS Európa Alapítvány szervezésében.
IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőLink megosztása: Del.icio.usTwitterAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raFacebookDiggAjánlom a GururaBlogtér ajánlás
eucivil.hu

A civil szervezetek küldöttei megválasztották az őket képviselő tanácstagokat a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsba. A választásra 2011. április 5-én került sor Budapesten.
 
A civil delegálti választásra 234 társadalmi szervezet regisztrált. A Tanács 32 tagjából 8 tag képviseli - négy kategóriában - a civil szférát. A környezet- és természetvédelmi szervezetek képviselőik választását maguk szervezik, legutóbb a 2011. márciusi, bajai országos találkozójukon újították meg tanácstagjaik mandátumát (delegáltjaik dr. 
Gyulai Iván és Zalatnay László).
A maradék hat helyet három csoportból választás útján töltöttek fel a civil szervezetek.
IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőLink megosztása: Del.icio.usTwitterAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raFacebookDiggAjánlom a GururaBlogtér ajánlás
A civil szervezetekre vonatkozó egységes, átfogó keretjogszabály születhet idén nyárra - erről is beszélt Latorcai Csaba április első napján a megyeházán, Békéscsabán. A nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár arra a tájékoztató fórumra érkezett, amelyen a Békés Megyei Önkormányzat ismertette kulturális és turisztikai pályázatát.
- Ha röviden össze kellene foglalni, nagyon komoly változások előtt áll a civil szektor - indította rövid sommázással a civilekre váró újdonságokat tematizáló előadását Latorcai Csaba április 1-jén. A nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a megyeházán, Békéscsabán elmondta: a civil szervezetek életének akadálymentesítésén dolgoznak, mert a kormány stratégiai partnerként tekint rájuk annak érdekében, hogy az elmagányosodott, atomizált egyének helyett minél több és minél erősebb közösségek alkossák a magyar társadalmat.
IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőLink megosztása: Del.icio.usTwitterAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raFacebookDiggAjánlom a GururaBlogtér ajánlás

Legfrissebb hírek

Hírlevél

Szeretne friss információkhoz jutni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hírlevél


HTML formátum?

Keresők

Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám:
adószám első 8 számjegye


Biobolt

Ha a környezeti fenntarthatósághoz eszköz szükséges.