Kétszázmillió forintos keretösszeggel pályázatot hirdetett a Külügyminisztérium olyan civil szervezeteknek, amelyek a magyar EU-elnökség fő feladatainak jobb megismertetésére, illetve az unión belüli civil kapcsolatok erősítésére kérnek támogatást.
A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent felhívás szerint a támogatás célja a fiatalok - elsősorban a 18-35 éves korosztály - ismereteinek bővítése.

"A magyar EU-elnökség prioritásaihoz kapcsolódó programok megvalósítása tárgyában" közzétett hirdetmény szerint a támogatott tevékenységi körök közé tartozik a fiatalok tájékoztatását célzó tevékenységek megvalósítása, konferenciák, kiállítások, rendezvények, vetélkedők, játékok szervezése, tájékoztató anyagok, kiadványok készítése és terjesztése, filmek és videoanyagok készítése, képzések és tanulmányi versenyek szervezése, illetve a civil társadalom, az ifjúság Európai Unió iránti érdeklődését erősítő anyagok, illetve programok készítése, elektronikus és egyéb kommunikációs tevékenységek megvalósítása.

Az egy pályázattal elnyerhető támogatás legkisebb összege 2 millió, legnagyobb összege pedig 20 millió forint.

A pályázatok beérkezésének végső határnapja 2011. február 15.

IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőLink megosztása: Del.icio.usTwitterAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raFacebookDiggAjánlom a GururaBlogtér ajánlás

Legfrissebb hírek

Hírlevél

Szeretne friss információkhoz jutni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hírlevél


HTML formátum?

Keresők

Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám:
adószám első 8 számjegye


Biobolt

Ha a környezeti fenntarthatósághoz eszköz szükséges.