2011 július 11. (hétfő) 12:52
Bár számos problémával küzd a kis dél-zalai település, a szombat délután megrendezett falunap mégis kiváló hangulatban telt kicsik és nagyok részére egyaránt. Több helyszínen zajlott szombaton a zalaújlaki falunap: a rendezvénysorozat kezdetét a hagyományoknak megfelelően a Szent Őrzőangyalok templomban Somogyi Imre plébános által celebrált szentmise jelezte, majd immár a közösségi háznál Böröndi Ferenc polgármester köszöntötte a jelenlévőket, jó szórakozást kívánva mindenki részére.
- Településünkön immár ötödik alkalommal tartunk falunapot idén, képviselő-testületünk teljes mellszélességgel támogatja a rendezvénysorozatot - magyarázta a zsáktelepülés első embere. - Zalaújlak sajnos hátrányos helyzetű, ráadásul lakossága is elöregedőben van. Ezekkel a problémákkal meg kell küzdenünk, s a közösség szerintem mindezek ellenére olyan jelentős eredményeket tud felmutatni, hogy mindenképpen megérdemli azt, hogy egy napot a közös mulatozásnak szenteljünk.
Böröndi Ferenc nem rejtette véka alá azt sem: a falunap is az összefogásnak köszönhető. A helyi vállalkozók, lelkes magánemberek ugyanis első kérésre szívesen segítettek, s így alakult ki a nap színes programja. Volt, aki például falutörténeti vetélkedőt állított össze. A kérdések között voltak, melyek a Zalaújlak első írásos említése óta eltelt 750 év jelentős eseményeire tértek ki, de akadt a település híres szülöttével, Egry József festőművésszel foglalkozó is.
A közösségi ház előtt pedig a nagykanizsai Keleti Gyógyszertár jóvoltából egy egészségsátorban mérhették fel egészségi állapotukat a zalaújlakiak. Aki akarta, annak a vérnyomását, illetve koleszterin- és vércukorszintjét ellenőrizték a gyógyszertár szakemberei.
- Azt kell mondjuk, általában a hozzánk fordulók vérnyomása kicsit magas, az átlag 140 körül mozog. Ezt azonban a nagy nyári meleg és a bulihangulat is befolyásolhatja - hallottuk két mérés közben. - A vércukor ellenben egész jó, húsz emberből egynek magas. Igaz, az egyik hozzánk fordulónak nagyon kiugró értéket mutatott a műszer, neki azt tanácsoltuk, hogy sürgősen forduljon orvoshoz. Aztán elment mulatni tovább...
A résztvevők a közösségi ház udvarán felállított sátrakban kaptak finom vacsorát - melyhez természetesen jóféle itókák is jártak. Csoda-e, hogy ezek után előkerült egy tangóharmonika, s Zalaújlak főutcáján messzire hangzott a nótaszó?
A falunapon azonban nem csak mulatni lehetett. A sandi Hun Íjász Hagyományőrző Egyesület tagjainak jóvoltából régi harci eszközöket is kipróbálhattak az érdeklődők. A hagyományos íjászat lehetősége versengésre is serkentette a zalaújlakiakat, két-három ember egy korsó sörben fogadva igyekezett a kihelyezett céltáblák közepébe találni.
- Szervezetünk célja, hogy a hagyományokat megőrizzük a jövő nemzedékei számára is - jelezte Móricz István, a sandi egyesület elnöke. - Tagtársaim ezért igyekeznek az íjászat rejtelmeibe beavatni a zalaújlakiakat, akik tapasztalataink szerint nem is nyilaznak rosszul. Jómagam pedig tagja vagyok a nagykanizsai baranta közösségnek is, ezért itt a karikás ostorral való bánást mutatom meg az embereknek - ugyanakkor magam is gyakorlom, hiszen nem olyan régóta ismertem meg ezt az eszközt.









